Nagy érdeklődéssel zajlott a XXII. Kadarka Nemzetközi borverseny

Az idei évben március 17-én, 22. alkalommal került megrendezésre Kiskőrösön az István Borházban a hagyományos Kadarka Nemzetközi Nagydíj.

A hazai, valamint a határainkon túl is ismert és elismert borversenyre minden évben nagy érdeklődés mutatkozik. A versenyre kizárólag Kadarka és Kadarka cuvée borokkal lehetett nevezni fehér, rosé, siller és vörös kategóriában. A nevezett 92 bor közül 75 önálló Kadarka volt.

Borversenyünk Szakmai fővédnöke Mészáros Pál, 2016-ban az „Év Bortermelője”, valamint „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” díj nyertese volt.

Társadalmi fővédnöke Dr. Boros Imre közgazdász, egyetemi docens volt, aki nagy tisztelője a Kadarkának, de sajnos betegség miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen.

Társadalmi védnöke Suba Róbert, kiskőrösi sportoló, aki ezüstérmet szerzett a 2016-os Riói Paralimpián, parakajak kategóriában.

A versenyborok bírálatával egy időben kerekasztal szakmai beszélgetés kezdődött „Hogyan tovább Kadarka?” címmel, a Kadarka jelenéről, jövőjéről, az ágazat legjelentősebb termelői, kutatói, a Magyar Sommelier Szövetség elnökségének tagjai, vendéglátósok, újságírók körében. A beszélgetés moderátora Viniczai Sándor szakújságíró volt.

A fajtaszelekció termesztésben elfoglalt szerepéről, az új klónok megjelenéséről, telepítésben több klón alkalmazásáról osztotta meg kutatási tapasztalatait Dr. Hajdu Edit, kutató és szőlőnemesítő a Kecskeméti Kutatóintézet képviseletében, valamint Dr. Jakab Gábor a Pécsi Kutatóintézet igazgatója.

A kerekasztal résztvevői szerint az évjárati hatások gondosabb odafigyelést igényelnek az alkalmazott borászati technológiákban.

A Sommelier Szövetség Tagjai a fogyasztói elvárásokat fogalmazták meg. Szerintük a fogyasztók igénylik a fajta konkrétabb megfogalmazását, bemutatását, megismerését.

Ma már hungarikumként emlegetjük, a jövőben lehet akár Magyarország bora is.

Az eseményen fontos információkat osztott meg a Kadarka Szalon néhány tagja, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége alelnöke Dr. Bisztray György Dénes, a „Paksi Sárgödör Téri Présház Tulajdonosok Egyesülete” részéről Polgár Zoltán (Siller Fesztivál szervezője), a Földművelésügyi Minisztérium képviselőjeként Sztanev Bertalan, valamint a Magyarországi Kadarka Körök képviselői.

A „Kadarka jövője” még mindig nyitott kérdés, de elindult egy folyamat, amelyben a fajta elkötelezett hívei letették voksukat a Kadarka szőlő és bor érdekében.

Frittman János, a Borverseny és a Csúcsbizottság elnöke röviden összefoglalva értékelte a borverseny borait, majd elkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás.

A Kadarka Nagydíjat a Borka Pincészet 2015-ös évi Siklósi Kadarkájával nyerte el (Villányi borvidék). A második legszebb Kadarka a "Halmosi Pincészet" 2013-as Szekszárdi Kadarkája, a harmadik legszebb Kadarka díját az egri Besenyei Borház 2009-es bora nyerte el.

A Kadarka Kör által felajánlott különdíjat a Besenyei Borház, a Szentendrei Kadarka Kör „Legszebb Siller Bor” különdíját a Schieber Pincészet Kadarka siller borával érdemelte ki.

Az István Borház elegáns plakettjét, a "Legszebb Cuvée” különdíjat Toronyi György Szekszárdi Zweigelt-Kékfrankos-Kadarka bora kapta.

A Kadarka magyarországi meghonosodását a hihetetlen alkalmazkodóképesség, változatosság és változékonyság, egyben szívósság fémjelzi. Jó tulajdonoságai miatt gyorsan teret hódított hazánkban, hosszú évtizedekig az ültetvények nagy részén ezt a szőlőfajtát termesztették.

Hazánkban Kiskőrösön és környékén volt – s van a mai napig is – a legtöbb Kadarka ültetvény. Pályája a termesztéstechnológia változása, a modern szőlőfajták térhódítása, valamint a szőlő kevésbé gazdaságos termesztése miatt megtört, majd gyors hanyatlásnak indult.

Ma már akadnak azonban olyan szőlőtermelők, borászok, akik nem hagyják veszni a múlt ezen kincsét. Egyre több borvidéken telepítenek Kadarka szőlőt, s reméljük újra visszakerül megérdemelt helyére, ez a majdnem elfeledett fajta.

„És igyék bort az, akinek pénze nincs,
s az övé lesz a világon minden kincs.”
(Petőfi Sándor)

Kapcsolódó állományok